Tánc, mely örömöt áld az esőben is,

Virág, mely szirmait bontja sziklák közt,

Fény, mely utadnak világot ad szürkület idején.

Mosoly, mely rád kacsint, s szaladni hív a rétre,

Friss szellő, mely felemel, által a lombokon, –

Kerekerdő közepébe pottyant.

Csönd, mely megtanít, hogyan haldd belső hangodat,

Szó, mely lepereg a papírról, mégis örök marad,

Érintés, mely átölel, mint kavicsot a csurgó patak.

Titok, mi szemed tükrében ragyog napvilágra,

Játék, melyben feléled mindünk gyermeki kacagása,

Bánat is, mely könnyet fakaszt Lelkednek mélyéből,

Hogy a Teremtőhöz nyugalomban

visszatérhess Földednek dús öléből.